DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Nacsa Képviselő Úr! Önnek az észrevételeire reagálnék nagyon gyorsan.
Nem a november 10. az elsődleges probléma ebben a történetben, hanem az, hogy nem kezdték el, mondjuk, október elején vagy szeptemberben az egyeztetéseket, mert akkor lehetett volna egyébként közös álláspontra jutni. Ezt hiányoljuk egyébként mindenképpen.
És bármennyire tekergeti itt a szavakat a határon túliak ügyében, nagyon világosan az az álláspontunk, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodó honfitársaink számára is tegyük könnyebbé a szavazás lehetőségét. Végig ezt mondtuk, nem mondtunk mást. Azt mondtuk, hogy ne csak a külképviseleteken szavazhassanak, hanem a lakcímmel nem rendelkezőkhöz hasonló feltételekkel, megfelelő garanciák mellett, levélben is szavazhassanak.
Ez a két fontos álláspont. Tehát nem kell mellébeszélni ebben a dologban, ez a két dolog olyan dolog, amit lehetett volna kezelni egyébként a törvény benyújtása során. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés