SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz-KDNP-kormányzás majd’ tizenegy éve során számos, a magyar társadalmat érintő hazai és nemzetközi problémát kellett kezelnünk, megoldanunk. Előbb az előző szocialista, baloldali kormány hibái, majd a nemzetközi gazdasági és politikai helyzet kormányozta válsághelyzetbe Magyarországot, majd egy felívelő időszakot követően az elmúlt évben a koronavírus világjárványa miatt kellett gazdaságvédelmi intézkedéseket hoznunk.

A céljaink azonban nem változtak: a magyar gazdaság fejlesztése a foglalkoztatottság növelésével, emellett a bérek emelése és az adóterhek csökkentése. Az elmúlt években több nagy horderejű, gazdaságélénkítő, köztehercsökkentő intézkedéssorozatot indított a kormány, aminek eredményeképpen Magyarországon modern országépítő munka kezdődött és folyhatott. Ezt a fejlődési pályát írta át a koronavírus-helyzet hatása, amit mihamarabb orvosolnia kellett a kormánynak. Ezért már 2019 nyarán (sic!) 13+1 pontból álló gazdaságvédelmi akciótervet hirdetett és indított, amely a tények és az adatok alapján sikeres volt.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az már önmagában örömteli dolog, hogy a mostani világgazdasági helyzetben immár a gazdaság újraindításáról gondolkodhatunk és beszélhetünk. Mindez azon alapul, hogy a korábbi intézkedések elérték a céljukat. Egyben ez azt is jelzi, hogy a magyar gazdaság erősebbé, egyben ellenállóbbá vált, akár ilyen helyzetben is. Példa erre az is, hogy tavaly decemberben már ugyanannyian dolgoztak, mint a válság előtt. Az volt a közös célunk, hogy annyi munkahelyet hozzunk létre, amennyit a vírus tönkretesz. Ez, úgy tűnik, hogy sikeres.

A kormány a Kereszténydemokrata Néppárt egyetértésével hitelmoratóriumot vezetett be, és bértámogatásokat nyújtott a nehéz helyzetben lévő ágazatoknál. Beruházási támogatást adtunk majd’ 1500 magyarországi vállalkozásnak, ami sok százezer munkahely megtartásához és több tízezer létrehozásához járult hozzá. Emellett az elmúlt évben a magyar gazdaságvédelem magas szinten tartotta a beruházási rátát azzal, hogy magas maradt a nemzetgazdasági és az állami beruházások aránya.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezek mellett a gazdaság-újraindítási akcióterv számos új lehetőséget és támogatást is jelent majd a magyar vállalkozások számára. Erre jó példa a kamatmentes, a kis- és középvállalkozások újraindítását segítő 10 millió forintos, 10 éves futamidejű gyorskölcsön.

A részletek iránt érdeklődve kérdezem tisztelt államtitkár urat: milyen ütemben és milyen intézkedésekkel valósul meg a gazdaság-újraindítási akcióterv? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu