DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A holnapi nap a Kecskeméti Törvényszék előtt folytatódik Czeglédy Csaba és társai ellen a mintegy 6 milliárd forintos költségvetési csalás miatt indított büntetőper, amely meglátásom szerint igencsak döcögősen halad, ugyanis a vádlottak és a védők időhúzásra játszanak.

Mindenki emlékszik, hogy Gyurcsány Ferenc családi ügyvédje, a Human Operator Zrt. vezetőjeként, az általa működtetett bűnszervezeten keresztül diákokat és nyugdíjasokat károsított meg anyagilag azzal, hogy a gazdasági társaságok nem fizették ki a ledolgozott munkájuk fejében járó munkabért.

Felháborító, hogy a magát áldozati szerepben feltüntető és koncepciós perről handabandázó Czeglédy Csaba mind a mai napig a baloldali ellenzék dédelgetett kegyeltje, ugyanis a DK-s vezetésű önkormányzatokkal több mint 150 millió forint nagyságrendben kötött megbízási szerződéseket ügyvédi irodája.

(14.40)

Időközben az európai parlamenti képviselővé vált Dobrev Klára vezette Altus Portfólió Kft. pedig 2016-2017 között négy alkalommal, közel 300 millió forint kölcsönt nyújtott Czeglédy Csabának oly módon, hogy annak jogellenességét a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyelete piacfelügyeleti eljárás keretében megállapította. Mivel ebben az ügyben felmerült annak a lehetősége, hogy az Altus uniós forrásokból folyósította ezeket a kölcsönöket, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalához, az OLAF-hoz fordultam, és kértem ezen jogellenes pénzmozgások kivizsgálását. Úgy gondolom, hogy a közélet tisztasága érdekében mindenkinek joga van tudni, hogy mekkora összegek kerültek Czeglédy Csabához. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Tisztelt Elnök Úr! Mindezek alapján kérdezem államtitkár úrtól, hogy az elhangzottakra tekintettel ki és milyen célból fizetett tartásdíjat Czeglédy Csabának. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu