TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Először is le kell szögeznem, hogy az ön állítása nem fedi a valóságot, ugyanis a magyar kormány, Magyarország mindig is a multinacionális vállalatok adóelkerülésének visszaszorításáért küzdött. Ennek bizonyítéka az, hogy az OECD adóalap-csökkentő és nyereség eltitkolása elleni projektjét, az úgynevezett BEPS-projektet is támogatta, és támogatja a mai napig. Valamint az Európai Unió adóelkerülésről szóló irányelvét és az abból adódó törvényalkotási feladatokat is messzemenően támogatta, és a hazai szabályozásba beillesztette.

Ezen túl 60 ország adóhatóságával van együttműködés, megállapodás az információcserével kapcsolatosan. Alapvetően Magyarország az adóelkerülés ellen küzd az Európai Unióban és természetesen a saját országon belüli szabályozásában is.

Az ön által említett javaslatról a következőket tudom elmondani: először is, négy éve folyik erről a vita. Ennek a tartalmával a magyar kormány egyetért, ahogy azt György László államtitkár jelezte is ezen a tanácsülésen.

Azonban meg kell mondani, hogy a jogalappal problémája van Magyarországnak, és Magyarországon kívül még körülbelül tíz országnak. Ugyanis nem számviteli kérdésekben kell az adóügyi kérdéseket rendezni, ez az álláspontunk és nem csak a miénk. Ahogy mondtam, több ország is ‑ Ciprus, Írország, Svédország, Horvátország, Csehország, Luxemburg, Málta ‑ például ugyanezt mondja, mint Magyarország, amelynek, hangsúlyozom, a lényege, hogy a jogalapot vitatjuk, amit egyébként az Európai Bizottság Tanácsának jogi szolgálata is megerősített, hogy nem a számviteli kérdések között kell ezt megvitatni, hanem az adóügyi kérdések között.

Az a különbség a kettő között, hogy az adóügyi kérdésekben egyhangú döntés kell hogy szülessen, míg a számviteli kérdésekben nem. Az Európai Unió egyértelműen a jogszabályok kijátszására törekedett ezzel a javaslattal. Önnek nincs abszolút igaza. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu