ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Én látom azt, amit önök nem, tudniillik, hogy kik és milyen módon jelentkeztek a felszólalás alatt. Önök egy legitim és érdekes vitát kezdenek el folytatni, ami azonban nem az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről, illetve a bizonyos számú tanácsi határozat kihirdetéséről szóló napirend. Ezért sajnálatos módon, éppen azért, mert megbíztak önök szavazatukkal ezzel, kénytelen vagyok a házszabály alapján felhívni a figyelmüket, hogy mi a napirend. Úgyhogy méltóztassanak arról vitatkozni, amit csak azért nem olvasok föl, mert irtó hosszú a címe, és egyszer már megtettem.

Ennek nyomán kérem szépen a felszólalásokat megtenni. Az MSZP vezérszónoka következik, Molnár Gyula képviselő úr. Parancsoljon!

Forrás: parlament.hu