SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, ahogy ön is mondta, Völner Pál, a térség képviselője javaslatára és kitartó munkájának köszönhetően megépül az M100-as gyorsforgalmi út, ezzel pedig az Esztergomban és a térségben élők régi igénye válik valóra. Ezúton is gratulálunk képviselő úrnak. (Dr. Rétvári Bence tapsol.)
Az M100-as már rendelkezik jogerős engedélyezési tervekkel, és készülnek a kivitelezési tervek is, amelyek a megépítendő út végleges technikai paramétereit tartalmazzák. A tervezésre és a területszerzésre a forrás rendelkezésre áll. Az előkészítések után jövő év elején megkezdődhetnek a kivitelezési munkák is.
Fontos lehetőségek nyílnak meg ezzel a települések vállalkozásai előtt, amellyel tovább erősödhet a térség gazdasága és turizmusa is. Fontos az a fejlesztés az ott élők számára is, hiszen ‑ ellentétben azzal, amit ön mondott ‑ valóban gyorsabban és biztonságosabban juthatnak el akár a fővárosba, akár az ország más térségébe.
De az is a célunk, hogy a családok helyben találják meg a megélhetésüket, működjön az ipar, és munkahelyek jöjjenek létre. Ehhez is fontos a megfelelő úthálózat kiépítése. Éppen ezért az a kérésem, hogy ne keltsen pánikot egy egyértelműen hasznos beruházás kapcsán; a tervezett fejlesztéssel a környék minden települése jól jár.
A 117-es, 1117-es számú utak csomópontja pedig egy olyan terület, ahol valóban szükség volt fejlesztésre. Völner Pál képviselő úr javaslatára pont a mai nap során kezdődik meg a csomópontban jelzőlámpás forgalomirányítás kiépítése, amellyel megelőzhetőek a további balesetek. Éppen ezért arra biztatom képviselő urat, hogy még a mai nap köszönje meg ezeket a fejlesztéseket Völner képviselő úrnak. (Potocskáné Kőrösi Anita: Jaj, istenem!) Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés