DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő T/15988. számú törvénymódosító javaslat alapján a közfeladat-ellátó szerv jogszabály-előkészítéssel összefüggő feladatának majd az integrált jogalkotási rendszeren keresztül kell eleget tennie. Ez az integrált jogalkotási rendszer ‑ rövidítve IJR ‑ több alrendszerből áll. Ilyen a GovLex, ami a kormányzati előkészítő munkát támogatja, ilyen a LocLex, ami az önkormányzati munkát fogja segíteni, valamint az országgyűlési képviselőtársaim által is ismert és használt rendszer, a ParLex, amelyet a törvénymódosító javaslatok, illetve határozati javaslatok benyújtásakor is használunk.

(10.20)

Ami újdonságot jelent, hogy a Nemzeti Jogszabálytárral összhangban lesz a rendszer, így sokkal egyszerűbb lesz megszövegezni például egy törvényjavaslatot. Ez a rendszer tehát a jogalkotók munkáját nagymértékben megkönnyíti, mert egy minőségibb jogalkotás lehetőségét teremti meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy az állam jól működjön, fontos kritérium, hogy a jogszabályok egységes szerkezetbe illeszkedjenek, közérthetőek legyenek, és mindenki számára világosak és ismertek legyenek, mivel az önkéntes jogkövetés csak így biztosított.

A javaslat ezenkívül tartalmaz jogtechnikai pontosításokat is, amivel szintén egyet lehet érteni.

Ezenkívül itt a törvénymódosító javaslat ‑ ahogy az előttem szólók is nagyon helyesen említették ‑ arról is rendelkezik, hogy a Nemzeti Kulturális Tanács tagja legyen a jövőben a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke is. Én ezt a módosítást is támogathatónak tartom, ezért összességében azt tudom önöknek mondani, hogy a T/15988. számú törvénymódosító javaslat támogatását fogom javasolni a Jobbik-frakciónak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu