ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Azt kell mondanom, hogy bár én is mindig örülök, ha államtitkár urat hallhatom, de a miniszternek kötelessége lenne néha beszédülni a parlamentbe, és válaszolni a képviselőknek, ez benne van az amúgy nem is olyan csekély fizetésében.
Ami pedig a konkrét kérdéseket illeti, először is: határozottan azt tudom mondani, hogy ön továbbra is hazudozik az oltásellenességről, és annyira elvitte a kormánypropaganda, hogy alig volt ideje a kérdésre válaszolni.
Nem mond igazat természetesen a 2010 előtti kormányzásról sem: ma sokkal magasabb tandíjak vannak, csak másképp hívják, de attól, hogy átcímkézték, még ugyanúgy tízszer annyit kell fizetni, mint amiről annak idején szó volt. Egyébként pedig, úgy tűnik, arra a kérdésre elfelejtett válaszolni, hogy és akkor mi fontosabb, mint a felsőoktatás. Legalább azt a szintet érnék el, amit egyébként 2010 előtt uniós forrásokból a felsőoktatásra fordítottunk, de önök jelenleg (Miközben a felemelt öklét rázza:) ennyit szánnak a felsőoktatásnak, pontosan nullát. Nem tudom, ez tiltott szemléltetés-e.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés