HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Beszéljünk a LEADER-ről! Ugye, a kormány is fontosnak tartja az érdemi párbeszédet, ugye, önök is fontosnak tartják a vidék fejlesztését? Kíváncsi lennék rá, hogy tud‑e arról a miniszter úr, hogy a helyi vidéki vállalkozói civil és önkormányzati igényeket kielégíteni hivatott pályázati felhívások első szakasza csak hároméves csúszással jelent meg.
És tudja‑e, hogy a második, gyakran teljesen azonos pályázati felhívások jóváhagyását az Agrárminisztérium kecskeméti részlege hónapok óta, gyakran több mint fél éve nem teljesíti, és így a vidékiek hiába várnak a pályázati lehetőségekre?
Tudja‑e azt a miniszter úr vajon, hogy a LEADER-szervezetek többször keresték meg a miniszter urat eljárásracionalizáló javaslatokkal, de eddig vagy elutasítottak minden kezdeményt, vagy egyszerűen válaszra sem méltattak?
Tudja‑e azt a miniszter úr, hogy a LEADER-szervezetek képviselői az elmúlt hónapokban többször kezdeményeztek párbeszédet az illetékes államtitkársággal, de a kezdeményezéseket semmibe vették, és még csak válaszra sem méltatták?
Tudja‑e azt a miniszter úr, hogy a LEADER-szervezeteket nem vonták be a 2021-27-es vidékfejlesztési program kialakításába, pontosabban: hallgatólagosan kizárták őket belőle, miközben a program róluk és a területükön élő lakosságról is szól?
Tudja‑e, hogy ezzel Magyarország Kormánya megsértette annak a bizonyos 2014/240-es rendeletnek a 8. cikkét? Igaz‑e, hogy a LEADER-programot és ezzel a helyi döntéseken alapuló vidéki pályázati igényeket ki akarják zárni abból a megnövekedett forráskeretből, melyet a kormány kíván biztosítani a magyar vidék számára?
Vajon a vidék a kormány számára csak 200-300 ezer gazdát jelent, aki közvetlenül az agráriumból él, vagy a négymillió választópolgárt, aki a magyar vidéken él? Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés