SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A kormány kiemelt figyelmet fordít a környezetbarát közösségi közlekedés fejlesztésére és biztonságosabbá tételére. Célunk, hogy az utasok igényeihez igazított szolgáltatásokkal a vasút valóban versenyképes alternatívát biztosítson az egyéni közlekedéssel szemben.
A 100a jelű Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal, ahogyan a képviselő asszony is mondta, a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája: naponta több mint 210 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik rajta, évente több mint 11 millió utast szolgál ki. Az Albertirsa-Cegléd-Szolnok szakasz felújítása a korábbi években megtörtént, 2020-ban a Nyugati pályaudvar és a Városliget-elágazás közötti szakaszt építették át.
Tisztelt Képviselő Asszony! A kormány tavaly decemberi döntésével 20 milliárd forintot biztosított a magyar vasúttársaság számára a 100a jelű vonal felújításának folytatására, így megújulhatnak a Vecsés és Üllő, valamint az Üllő és Monor közötti szakaszok és Üllő és Monor állomások pályarészei egyaránt. Az áprilistól a tervek szerint késő őszig megvalósuló fejlesztés keretében Vecsés és Monor között mintegy 33 kilométer vasúti pályát újítanak meg, elvégzik a szükséges váltócseréket, és megerősítik a felsővezetéki hálózatot. A vonalszakaszon öt közúti átkelőhely is megújul, és az ezekhez csatlakozó utak aszfaltozását is elvégzik, így biztonságosabb lesz a közlekedés. Vecsésen a Virág utca és a Rudolf köz között gyalogos-felüljárót is felújítanak. Több állomáson is modern utastájékoztató rendszert építenek ki.
Tisztelt Képviselő Asszony! A fejlesztéseknek köszönhetően ezen a szakaszon is a 120 kilométer/órás pályasebesség elérhetővé válik. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés