ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 30. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Steinmetz Ádám jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, Horváth Miklós volt képviselőtársunk életének 81. évében elhunyt. Horváth Miklós a rendszerváltás utáni első szabad országgyűlési választásokon az MDF jelöltjeként, Fejér megye 2. választókerületében szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt a párt országgyűlési képviselője. Megbízatása alatt a Környezetvédelmi bizottság tagja volt. Az Országgyűlésben eltöltött időszaka után Székesfehérváron az MDF városi elnökeként és önkormányzati képviselőként vett részt a helyi közéletben. Politikai, közéleti tevékenysége mellett állatorvosként dolgozott.

Kérem önöket, hogy képviselőtársunk emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Timea. Megadom a szót.

Forrás: parlament.hu