DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Úgy látszik, ön tényleg túl sokat egyeztet baloldali, gyurcsányista politikusokkal, akik nem fejtik ki az igazság minden részét. Tehát nemcsak az EMMI nem fogja megtenni, nemcsak a kormányzat nem fogja megtenni, az Országos Kórházi Főigazgatóság sem fogja megtenni, a megyei kórház-főigazgatók sem fogják megtenni, a városi kórház-főigazgatók sem fogják megtenni, tisztelt képviselő úr.

Ne abból induljon ki, ami az új szövetségesével szokás, hogy mondanak valamit, és aztán kerülőpályán valami más történik. A trükkök százai most az önök oldalán vannak már, nemcsak Gyurcsány Ferenc oldalán, hanem az önök oldalán, amelyekkel élnek. Mi semmi ilyenre nem készülünk, a leghatározottabban cáfolom, amit ön felolvasott, abból semmi nem fog megtörténni a későbbiekben, ebben biztos lehet. Önöknek persze volt egy bizonyos hozzáállása, hogy majd bevezetik a vizitdíjat, és az önök politikusa, László Imre azt mondta, hogy két hónapig számítok vitatkozó, hangoskodó betegekre, aztán majd megszokják a fizetést. Most is hasonlóra készülnek. Gyurcsány Ferenc is két hónapig számított arra, mint ahogy mondta, a Kossuth téren is majd egy ideig tüntetgetnek, aztán majd megszokják. Önöknek ennyi. Az embereknek megszorítások, és aztán megszokják. Mi nem ezt akarjuk. (Az elnök jelzi az időkeret leteltét.) Mi a jövő évben ezért biztosítunk az egészségügyi forrásokból (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.) 368 milliárd forinttal többet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból. ‑ Dr. Rétvári Bence: 268 milliárddal többet! Kétszázhatvannyolc!)

Forrás: parlament.hu