BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Nem először tapasztalom, hogy államtitkár úr emlékezetkiesésben szenved, nagyon kevéssé emlékszik saját kormányának gyakorlatára ‑ meg tudom érteni, egy részét én is röstellném ‑, és arra, hogy mi volt a saját kormányzása előtti években, arra pedig nagyon erősen szelektíven emlékszik, de segítek államtitkár úrnak.
Többek között, másokkal együtt én voltam az, aki megszavazta, hogy a minimálbér legyen adómentes, ellentétben az önök kormányzásával. Másokkal együtt megszavaztam 2002-ben, hogy a közszférában dolgozók 50 százalékos béremelést kapjanak, és 2002-ben pedig megszavaztam, hogy vezessük be a 13. havi nyugdíjat. Az első Orbán-kormánynak, a második Orbán-kormánynak, a harmadik Orbán-kormánynak ez nem jutott eszébe. Közel 20 év után most előveszik a mi ötletünket, elkezdik szemérmesen bevezetni 20 év után azt, amit mi 2002-ben már bevezettünk, és egy világgazdasági válság söpörte el, és erre olyan nagyon büszkék, ahelyett, hogy megfogadnák a további javaslatainkat, és például a 200 ezer forintos nettó minimálbért vezetnék be. Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés