DR. SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. október 18-án tartott ülésén megtárgyalta a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosításáról szóló T/17313. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály kivételes eljárásra vonatkozó szabályai alapján 21 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Ház! A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény szerinti hitelintézetek napjainkra megbízhatóan működnek, a 2019-ben létrejött Takarékbank Zrt. betölti a vidék bankjának szerepét országos fiókhálózata révén.
Az integráció létrehozatalakor közérdekű cél volt a takarékszövetkezeti szektor működési kockázatának a csökkentése, amihez hozzájárult az Integrációs Szervezet vagyonának szavatolótőke-mivolta is. A hitelintézeti szektor stabil működése szempontjából pénzügyi stabilitást szolgáló közérdekű intézkedésként indokolt ennek az atipikus tőkeelemnek a pénzügyi rendszerből történő fokozatos kivezetése. Jelen törvényjavaslat ezeket a célokat szolgálja, ezért kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a javaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés