DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Mindannyian tudjuk, hogy 2006-ban Gyurcsány Ferenc hazugságokkal szerezte meg a hatalmat, nyerte meg a választásokat. Azt is tudjuk, hogy erőszakkal tartotta meg a hatalmat a 2006-os őszi megmozdulások idején. Azt is tudjuk, hogy gazdasági romlásba, káoszba döntötte az országot, és ebbe bukott bele.
Ami érdekes az egészben, hogy mindig feltétel nélkül kiszolgálta a külföldi hatalmakat. Megjegyzem: 2006 őszén egyetlen jogállami eljárás nem indult Magyarország ellen, nem látogatott ide a LIBE bizottság, és azok a szervezetek, amelyeket az imént felsoroltam, nem hallatták olyan élénken a hangjukat ebben a Soros-féle világban, amelynek a nyomása alatt most szenvedünk.
Összességében azt kell levonnunk tanulságként, hogy soha többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan baloldali kormánya legyen az országnak, amely a jogállami normákat teljes mértékben hajlandó figyelmen kívül hagyni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés