ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat, valamint én is tisztelettel köszöntöm Varga Zs. Andrást, a Kúria elnökét. Neki megköszönöm a jelenlétet. Elnök úrnak természetesen lehetősége lesz a következő napirendi pontok végighallgatására is, amennyiben a hivatali teendői ezt lehetővé teszik.
Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására a mai napon 16 óráig van lehetőség.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2020. évi beszámolója, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. Az Országos Bírósági Hivatal által benyújtott beszámoló B/17332. számon, az Igazságügyi bizottság által benyújtott határozati javaslat pedig H/17600. számon a Ház informatikai hálózatán valamennyiünk számára elérhető.
Most megadom a szót Senyei György Barna úrnak, az Országos Bírósági Hivatal elnökének, a beszámoló előterjesztőjének, aki beszámolóját innen az emelvényről mondja el. Megvárjuk, míg elnök úr felérkezik az emelvényre. Köszönöm szépen, kérek majd vizet is felhozni az elnök úrnak. Elnök úr, 30 perc az időkerete. Öné a szó, parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés