ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Szeretném a képviselő asszonyt emlékeztetni arra, hogy nem a szándékunk hiányzott. Csak tudja, itt 2010-ben egy romhalmaz volt. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van!) Egy IMF nevű intézménynek a zablája volt a nyakunkban, ha emlékszik rá. És önök fölvitték az államadósságot 80 százalék fölé, és 10 százalék fölött volt a munkanélküliség. (Tordai Bence: Mennyi?) És közben a bérek értéke egyfolytában csökkent.
Én szívesen emeltem volna az első nap már nem 13., hanem 14. havi nyugdíjat is! (Kunhalmi Ágnes közbeszól.) De azt fölróni ennek a kormánynak, hogy 2010-11-ben, amikor az önök által fölgyújtott falut vagy várost kellett oltani, hogy már akkor nem azon gondolkodott, hogy hogy adhatna többet, hanem a válság és a tűzvész eloltásával foglalkozott, ezt fölhánytorgatni nekünk, tisztelt képviselő asszony, egész egyszerűen nem fair!
Mi a nyugdíjasokkal megállapodást kötöttünk, be is fogjuk tartani. A nemzeti kormány és a nyugdíjasok kapcsolatára az a régi állítás az igaz: pontos elszámolás, hosszú barátság. Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés