DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról, valamint az egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat egyik kiemelt célja, hogy ingyenes ingatlanjuttatással segítse a „Magyar falu” program által támogatott 5 ezer fős vagy az alatti lakosságszámú települések népességszámának megőrzését, folyamatos növelését, valamint hozzájáruljon a kistelepülések hosszú távú programjának megvalósításához, valamint segítse a felzárkózó települések hosszú távú programjában részt vevőket.

A bizottsági előterjesztő részletesen ismertette az anyagot, ezért annak a megismétlésétől, tisztelt képviselőtársaim egyetértését remélve, eltekintek. Megköszönöm a bizottságok támogató szakmai munkáját, ami hozzájárult a törvényjavaslat szövegének pontosításához és szakmai kiegészítéséhez. Mindezek alapján kérem, hogy a törvényjavaslatot és annak összegző módosító javaslatát a holnapi szavazáskor támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr.

Forrás: parlament.hu