GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az első válaszommal kapcsolatosan félreértés lehet, most sem mondtam azt, hogy döntés született volna, merthogy ilyen nem született, tehát csak elismételni tudom a korábbi válaszomat.
Ami az uszoda ügyét illeti, ott azt engedje meg, hogy először megvizsgáljuk az ügyet, nem abban a tekintetben, hogy kell‑e uszoda, mert az nem vitásan kell, nem abban a kérdésben, hogy kell‑e anyagi segítség, mert abból, amit elmond, feltételezem, hogy erre szükség van, de hogy az önkormányzatnak kell‑e forrást adni, hogy befejezzék a beruházást, az államnak kell‑e átvennie, ezek technikai kérdések.
A lényeg, amiben egyetértünk, hogy egyetlenegy megyeszékhely sem maradhat használható, jó minőségű uszoda nélkül. Ebben a kormány az ott élők segítségére lesz; ha szükséges világításügyben, akkor természetesen abban is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés