ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi (sic!) ülésszakának harmadik ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Steinmetz Ádám jegyző urak lesznek segítségemre.
Köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! Ismét szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, az elmúlt időszakban két volt képviselőtársunk hunyt el.
Schvarcz Tibor, az MSZP egykori politikusa az 1994. évi országgyűlési választásokon a párt Komárom-Esztergom megyei területi listájáról szerzett mandátumot, és 2010-ig, négy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Megbízatása alatt az Egészségügyi bizottság, valamint a Szociális és családügyi bizottság munkáját segítette. Politikai pályája mellett orvos, szakközgazdász, az orvostudomány kandidátusa volt. Életének 75. évében hunyt el.
Szolnoki Andrea az 1994-es országgyűlési választásokon az SZDSZ jelöltjeként a párt országos listájáról szerzett mandátumot, és 1998-ig volt az Országgyűlés tagja. Megbízatása alatt a Szociális és egészségügyi bizottság munkáját segítette. Országos tisztsége mellett 1990-től 1998-ig volt a Fővárosi Közgyűlés tagja, illetve 1994-től 2006-ig, 12 éven át Budapest egészségügyéért és szociálpolitikájáért felelős főpolgármester-helyettes volt. Közéleti pályája mellett fül-orr-gégészként dolgozott. Életének 76. évében hunyt el.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (Megtörténik.) Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szabó Timea frakcióvezető asszony, a Párbeszéd frakcióvezetője: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, frakcióvezető asszony.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés