ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Amikor a kormány megalakult az áprilisi választásokat követően, akkor már javában dúlt a háború, tehát úgy mutathattam be itt önöknek a kormány terveit, hogy ismertük a háború tényét, és ki tudtuk számolni annak várható következményeit.

Amikor a kormányt itt bemutattam, akkor a kormány négy dolgot vállalt, és ezt a négy dolgot teljesíteni fogjuk: meg fogjuk védeni a munkahelyeket, akkor is, ha háború és háborús infláció van (Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: És sikerült?); meg fogjuk védeni a nyugdíjakat, ideértve azt a 13. havi nyugdíjat is, amit önök elvettek, akkor is, ha háború van; meg fogjuk védeni a családtámogatási rendszert, akkor is, hogyha háborús infláció van; és a rezsicsökkentést is megvédjük, akkor is, hogyha háborús infláció van.

Hogy a DK programja mit ér és mit nem, arról én visszafogottabban nyilatkoznék, és csak annyit mondanék, hogy a hétvégén volt 74 időközi választás. Az emberek véleménye szerint a kormánypártok 66,7 százalékot, a második helyen végzettek ‑ közöttük voltak pedig DK-sok is ‑ pedig 28 százalékot kaptak. Az emberek világosan elmondták a véleményüket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból. ‑ Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Így van!)

Forrás: parlament.hu