KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Jobbikos képviselőtársam hasonló kérdést tett fel önnek, csak a válasz arról szólt, hogy az önök szakmai tudása mellé olyan ellenállhatatlan báj és kecsesség párosul, hogy így válhattak mára élő legendává. (Derültség az MSZP soraiban.) Csakhogy ez kevés. Az a helyzet, hogy 12 éve önök kormányoznak. 12 év kormányzása alatt önök ódákat zengtek arról, hogy itt aztán öntözőcsatorna-hálózatok egész sorát fogják kiépíteni, a gazdák az öntözéses technológiára való átálláshoz minden támogatást meg fognak kapni, s az imént említett válaszban azt hallhattuk, hogy majd most elő fogják venni a régi terveket, és majd akkor megnézik, hogy mit is tehetnek.

Én tisztában vagyok vele, hogy önöknél, ha elhangzik az a szó, hogy víz, akkor általában az Adrián ringatózó luxusjacht képe jelenik meg. Azt is elhiszem, hogy a víz hallatára eszükbe jut, mondjuk, még néhány lenyúlható telek a Balaton partján, mondjuk, egy kis einstand a Velencei-tónál vagy a Fertő tónál, de aszály van, károkat szenvednek a gazdák, szükség lenne a segítségre, és Tiborc panaszát nem nagyon hallják meg a fideszes nagyurak. Mondjuk, nem az a Tiborcz, akire éppen én gondolok, ő meghallja, de köszönjük szépen, ő a párjával együtt stabilan áll a mi lábunkon meg a választók lábain.

Éppen ezért kérdezem, hogy mit tesz a kormány az aszály által sújtott gazdák megsegítése érdekében. Milyen öntözőrendszer és csatornarendszer kiépítését támogatták az elmúlt 12 évben? Ehhez mennyi EU-s támogatás érkezett? S ha nem támogatták, akkor azt miért nem tették? Ha építettek, támogatták, akkor a gazdák miért nem tudják azt használni? Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu