DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm az államtitkár úr válaszát. A helyzet talán még rosszabbnak is tűnik, ugyanis újabb energetikai szankciók bevezetéséről esik szó, nevezetesen, a nukleáris energia forrása, a nukleáris termékek korlátozását, illetve behozatalának korlátozását szeretné elérni az európai bizottsági javaslat, illetve van ilyen javaslat az asztalon. Hozzáteszem, hogy ez nagyobb veszélyt jelent, mint a kőolajtermékek behozatali tilalma, ugyanis például Magyarország esetében a villamosenergia-termelésünk 80 százalékát adja a paksi atomerőmű, de érintett ebben Csehország, Szlovákia, Bulgária, és érintett Szlovénia és Horvátország egyben. Tehát ha e tekintetben lennének korlátozások, az sokkal veszélyesebb lenne, mint a kőolaj-behozatali korlátozás, aminek a következményeit tapasztaljuk.

Ebben a kérdésben a kormány sikeresen járt el, mert kivételt tudott elérni. Én arra ösztönzöm a kormányt, hogy a nukleáris szankciók ellenében is lépjen föl. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu