DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A Nemzetközi Migrációs Szervezet valóban elmúlt 70 éves, 1951-ben jött létre, valóban azzal a céllal, hogy segítse a második világháború után az európai kormányokat a migrációs kérdések megoldásában. Jelenleg 174 állam a tagja, és további 8 állam rendelkezik megfigyelői státusszal. Olyan kormányközi ügynökségről van szó, amelynek feladata a migráció kihívásainak kezelése, a társadalmi fejlődés elősegítése, az emberi méltóság tiszteletben tartásáért folytatott küzdelem támogatása.
Az előttünk fekvő javaslat lényege, hogy a szervezet a 2020. október 28-án elfogadott, 1385. számú határozatában módosította az alapokmányát, melynek az a lényege, hogy a főigazgató-helyettesek számát egyről kettőre változtatta. A változást azzal indokolták, hogy meg kell erősíteni a szervezet felsővezetői struktúráját két főigazgató-helyettesi pozíció létrehozásával. Az egyik a műveletekre, a másik pedig az irányításra és a reformra összpontosít.
A nemzetközi migráció korunk egyik fontos kérdése, amely Európa jövőjére is jelentős hatást gyakorol, ezért meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy ezt a kihívást a nemzetközi közösség minél sikeresebben kezelhesse. Amennyiben tehát az ügynökség úgy gondolja, hogy működésének hatékonyságához szerkezeti változás szükséges, akkor ahhoz érdemes támogatást nyújtani. A javaslat indoklása kiemeli, hogy a jelen módosítás alapvetően nem változtatja meg a szervezet alapokmányát, és nem ró új kötelezettségeket a tagállamokra. Ebben az esetben pedig nincs ok arra, hogy a változtatást ellenezzük.
Összeségében örömteli, ha a nemzetközi közösség minél nagyobb erőfeszítést tesz a nemzetközi migráció kihívásainak megoldásában, ezért az MSZP a törvényjavaslat elfogadását támogatja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés