Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar munkavállalók érdekeinek több mint három évtizedes feladása, elárulása vagy halogatása folyamatában nem kívánok teljes mértékben inkorrekt lenni a kormány itt ülő képviselőivel szemben. Nem azt kérem számon, hogy az uniós átlagbért ‑ az utolsó mérések szerint évente 33 500 euró, tehát több mint 1 032 000 forintot ‑ mikor éri el a magyar emberek fizetése, bár ezt is kérdezhetnénk, mert az utóbbi évtizedekben a Bécsben nyitható cukrászdától kezdve az „utolérjük Ausztriát”-on át egyébként számtalan olyan megnyilvánulást kellett végighallgatnunk, amitől az ember haja égnek áll, még az enyém is, ha megerőltetem magam. (Derültség.) De azt kell hogy mondjuk, hogy a reális és a megfogható cél legalább a régió országaihoz történő kiegyenlített közeledés lehetne.
A statisztikai adatok alapján még a régió országaihoz történő közeledés sem következett be, pedig három irányba is elindulhatna a kormány, ha komolyan lennének az ilyen irányú szándékai. Egyrészt a multicégek stratégiai szerződéseiben kiköthetnék a bérek lassú, a termelékenység által megengedett emelését. Másrészt az állam, államtitkár úr, saját maga is elkezdhetné a bérek fokozatos, egyébként európai mércével mérve is közelítő emelését, tehát egy közelítést az európai átlaghoz.
De a kérdésem tárgya mégis a magyar vállalkozókról szó. Mi konzervatív közösségként normális béreket szeretnénk, ugyanakkor nem várunk extra áldozatot a magyar vállalkozóktól, nem a kisvállalkozótól akarjuk, hogy másfélszeresére növelje a béreket. Azt szeretnénk, hogy a kohéziós források bevonásával jöjjön létre egy olyan alap, amiből lehet támogatni a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozásokat a bérek fokozatos, de kiszámítható fejlesztésében.
A kérdés tehát egyértelmű: nyitott‑e a kormány arra, hogy az uniós források befagyasztása helyett végre hazahozza azokat, és ha így lesz, akkor egy olyan alapot hozzon létre, amiből közvetlenül lehet támogatni a kisvállalkozásokat abban, hogy a béreiket el tudják kezdeni emelni, a színvonalukat pedig közelíteni legalább az európai átlaghoz? Érdemi válaszát várom. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés