TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Azzal kezdte az interpellációját, ami egyébként igen terjedelmes leírva, négy oldal ‑ nagyon izgultam, hogy melyik részét fogja elmondani, mert azt tudtam, hogy ez nem fog beleférni a három percbe, de talált benne olyat, amit el tudott mondani. A legjobban az tetszett egyébként, amikor tudja, kit idézett? Saját magamat. Tállai Andrást idézte. És most is ezt tudom önnek mondani, hogy engedje meg, hogy idézzem ezt a halandó embert (Z. Kárpát Dániel: Klasszikust csak pontosan!), aki azt mondja, hogy akkor lesz pótlólagos nyugdíjemelés, ha a makrogazdasági folyamatokat a kormány kielemzi, megvizsgálja (Dr. Gurmai Zita: Igen, ezt is elmondtam.), és ha úgy látja, hogy az infláció magasabb, mint a 15 százalékosan végrehajtott nyugdíjemelés, akkor igenis lesz pótlólagos nyugdíjemelés. A törvény legkésőbb novemberre írja elő ezt a kötelezettséget a kormánynak, de ezt a kormány, mint ahogyan az elmúlt évben is, korábban is megteheti. Tehát nyugdíjemelés pótlólagosan akkor lesz, ha azt a makrogazdasági adatok is alátámasztják.

De azért önnek szeretném elmondani, bizonyára ismeri, hogy a KSH a május havi inflációs adatok alapján megállapította, hogy az infláció növekedése megállt, mi több, csökkent, a hónap-hónap összehasonlításban már 0,4 százalékkal csökkentek az árak.

Azért az elismerendő, hogy ön is elismeri, hogy 2022-re 14 százalék volt az infláció, és ezt a kormány megadta a nyugdíjasoknak. Az idén pedig 15 százalékkal indított. Önök, tudja, mikor adtak 15 százalék nyugdíjemelést? Ha a két ciklus kormányzását összeadjuk, az összes nyugdíjemelést, körülbelül akkor éri el a 15 százalékot a nyugdíjemelés mértéke.

Tehát összességében azt tudom mondani önöknek: a kormány nem hitelez a nyugdíjasoknak, a kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, a kormány tiszteli az idős embereket, akik évtizedeken keresztül dolgoztak ennek az országnak. És 2010-ben egy megállapodásunk alapján azt ígérte, hogy meg fogja őrizni a nyugdíjak értékét. Ezt eddig minden évben megtette. Van nyugdíjas ismerősöm, többekkel beszélek; persze, senki nem elégedett teljesen, de megköszönik, hogy a kormány teljesíti számukra ezt az ígéretet. És így lesz ez 2023-ban is, mi több, a ’24. évi költségvetés is pontosan ezt tartalmazza. Megbecsüljük a nyugdíjasokat, és ami jár nekik, azt meg fogják kapni ettől a kormánytól. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu