DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár úr, önök azt ígérték, hogy a mindenkori minimálbérhez kötik majd a pedagógusbéreket, csak az a baj, hogy lemaradtak nagyjából 9-10 évvel. Amennyiben ezt nem tették volna meg, az azt jelentené, hogy a jelenlegi rendszer és a jelenlegi probléma ki sem alakult volna, hiszen nagyjából 85-90 százalékkal lenne most magasabb a pedagógusok bére a jelenleginél.
Nagyjából akkor tartanának egyébként ott, mint ahol tartanak, mondjuk, Csehországban, ahol 795 ezer, vagy tartanak Romániában; úgy tartanak Romániában, végül is az történt Romániában, hogy 10 százalékos infláció mellett a kormány 25 százalékos béremelést adott a pedagógustársadalomnak. Németországról is beszélhetünk, ott 1,4 millió forint a tanárok átlagfizetése. Ezekben az országokban megbecsülik a tanárokat, megbecsülik a pedagógusokat, mert látják az értelmét, és tudják, hogy fontos, mert ők építik, ők tanítják a jövőt. Az oktatás célja, államtitkár úr, a jövő.
És most mind az oktatás, mind a jövő veszélyben van. Tanáraink és oktatóink fogyóban vannak, és akkor kérdés, teljesen jogos a kérdés: ki fogja tanítani a gyermekeinket? És ettől fél minden, gyermeket nevelő szülő.
Egy olyan oktatási rendszerre van szükség, ami az embert nézi, és embernek nézi a benne szereplőket és benne dolgozókat, és ahol a pedagógusok tisztességesen meg vannak fizetve, ahol a diákok nem szoronganak, és a XXI. századi világra van megalkotva az oktatási rendszer, a gyermekeket pedig erre készítik fel.
A magyar gyerekek Magyarország és Európa jövőjét jelentik, tanáraik, oktatóik pedig mindannyiunk és mindannyiuk jövőjét alakítják. Megérdemlik, maximálisan megérdemlik az európai béreket. Csak önökön múlik. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés