FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Nem volt könnyű helyzetben a magyar kormány 2010-ben, hiszen egy siralmas állapotban lévő szakképzési rendszert örökölt.

(17.50)

A képzési szerkezet elavult volt, amely növelte a lemorzsolódást. Az állam által elismert szakképesítéseket tartalmazó Országos Képzési Jegyzék nehezen volt átlátható, sok volt az átfedés, így az OKJ-ban szereplő szakképesítések száma indokolatlanul magas volt. A széttagolt szabályozás miatt nehezen voltak kezelhetők a modulrendszerű képzések dokumentumai, és túlbonyolítottak, illetve nehezen végrehajthatók voltak a szakmai vizsgák, így nem a helyi munkaerőpiac igényeinek megfelelő szakképesítéshez jutottak.

Ilyen helyzetben kellett rendet tennünk és ütőképessé tenni az ágazatot, hogy a XXI. század kihívásainak megfelelő, versenyképes tudást tudjon adni. Ennek érdekében újítottuk meg a szakképzés rendszerét. Az átalakítás egyben a szakképzés és a gazdaság közötti szoros kapcsolat fenntartását is szolgálja, továbbá lehetővé teszi a szakképzés rendszerének gazdasági elvárásokat rugalmasan követő működését, a munkaerőpiaci igényekhez igazodott képzési struktúra fenntartását.

Az elmúlt időszakban kiterjesztettük a duális képzést. Életszerűbbé tettük a képzési formákat. Létrehoztuk a szakképzési centrumokat és a szakmunkáshallgatók ösztöndíjrendszerét, valamint komoly lépéseket tettünk a digitalizáció irányába is. Az intézkedések sikerre vezettek, jelenleg tízből hatan döntenek a szakképzés mellett, a technikumokban pedig többszörös a túljelentkezés, ami a legnépszerűbb iskolatípussá vált hazánkban.

Fentiekre tekintettel kérdezem államtitkár asszonyt, hogy milyen eredményeket ért el, és mit tervez a jövőben a kormány a szakképzés területén. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu