VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm, elnök asszony. Az az igazság, hogy jó darabig monitoron keresztül követtem a mai vitát, akár most is, és figyeltem a kormány előadóját, illetve a kormánypárti képviselők arcát, és azon gondolkoztam, hogy azért milyen fegyelmezett emberek önök, mennyire fegyelmezett politikusok, hogy senki sem nevetett bele különben a saját szövegébe. Nagyon ügyesen bábozták el, ami a feladatuk, nagyon szépen, artikuláltan mondták el azt a szöveget, amit a kezükbe nyomtak, holott önök nagyon jól tisztában vannak vele, hogy ez miről szól. Gyakorlatilag arról szól, hogy az Orbán-klán építi a házainkat, az Orbán-klán adja a gázt, az Orbán-klántól veszünk fel hiteleket, és most már az Orbán-klán az, aki a szeméttel is foglalkozik. Tudják, erre elsüthetném azt az ócska poént, hát, ez szemét ügy ‑ de valóban az.

Tehát az, ami itt most folyik, olyan mértékig vérlázító, felháborító és gátlástalan dolog, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy tudnak tükörbe nézni. Tehát az, hogy szisztematikusan tönkreteszik azokat a közműellátó-rendszereket, amelyek a mindennapjainkat hivatottak segíteni, hogy szisztematikusan legyalulják az önkormányzatot, kiszerveznek alóluk mindent, majd utána államosítanak, az természetesen nem működik, és utána röhögve odaadják valamelyik haveri cégnek, hogy tessék, ő majd jól fogja tudni ezt kezelni. Tehát jelenleg itt tartanak.

Önök nem mások, mint bábok különben egy nagy machinátor kezében, és ezt a szerepet tökéletesen játsszák még egy darabig. De aztán ennek a szerepnek vége lesz, és el kell számolni akár azzal is, hogy mit tettek itt, Magyarországon a hulladékgazdálkodással. Köszönöm szépen. (Cseresnyés Péter: Hét éve mondjátok ezt.)

Forrás: parlament.hu