DR. KISS JÁNOS, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2023. december 7-én tartott ülésén megtárgyalta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. számú törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/6220. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. számú országgyűlési határozat 46. §-a alapján 28 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodással elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház asztalán fekvő törvényjavaslat célja a jogellenes dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység megelőzésére, megakadályozására vonatkozó rendelkezéseinek kiegészítése, pontosítása a dohánytermék-kiskereskedelmi piac felügyelete során tapasztaltak alapján. A fiatalkorúak védelme érdekében szükséges a fiatalkorúak dohánytermékekkel való kiszolgálásának szigorú szankcionálása, így a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személyek jogsértő magatartásával szembeni minél hatékonyabb fellépés érdekében szükséges tehát az ilyen típusú jogsértések elkövetéséhez kapcsolódó jogkövetkezmények jelentős szigorítása.

Az egész ország érdeke, hogy minél inkább korlátozzák a fiatalokat és a felnőtteket abban, hogy cigarettatermékekhez jussanak. Ennek egyik módja szigorú büntetési beavatkozás lehet, melynek értelmében első alkalommal legalább egymillió forintos bírságot kap az a trafikos, aki 18 év alatti fiatalt szolgál ki, amennyiben többször is elköveti ezt a cselekményt, ez után akár 10 millió forint is lehet a büntetési tétel. Továbbá elveszítheti még a koncessziót is, és ki is zárhatja magát örökre abból a lehetőségből, hogy ebben az üzletágban tevékenykedjen.

A törvény módosításának legfőbb oka tehát, hogy az elmúlt időszak ellenőrzési tapasztalatai alapján megnőtt azon trafikok száma, ahol a tiltás ellenére is kiszolgálják a fiatalkorúakat.

Mindezek tekintetében a javaslat támogatandó. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

(Az elnöki széket Dúró Dóra,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu