NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném mindenkinek megköszönni, a törvényalkotási folyamatban részt vevő képviselőtársaimnak és munkatársaimnak a munkáját ebben a rövid, ámde fontos törvényjavaslatban, annak is, aki módosító javaslatot nyújtott be, és akik a bizottságban megtárgyalták. Szerintem nagyon fontos, hogy a szülők munkahelyi jogait védjük, hogy a családjukkal töltött időt védjük, hogy a munka és a magánélet egyensúlyában ezt az apró, de fontos előrelépést megtegyük.
Köszönöm KDNP-s képviselőtársaimnak, akikkel közösen nyújtottuk be ezt a törvényt. Köszönöm a Munkástanácsok Országos Szövetségének, hogy kidolgozta ennek a jogszabályi hátterét, hiszen nagyon fontos jelzés érkezett azoktól a szervezetektől, amelyek ebben részt vettek, hogy szükség van arra, hogy a szülők akkor vehessék ki a gyermekük után járó pótszabadságot, amikor az például a gyermekükhöz kapcsolódik, egy ünnepségre, egy születésnapra, egy évfordulóra, egy iskolai fellépéshez kapcsolódóan, és a gyermekükkel töltsék azt az időszakot, amit a törvény azért biztosít nekik pluszként, mert gyermeket nevelnek.
Én nagyon remélem, hogy a szavazásnál egyhangú döntéshozatalra kerül sor. Senki nem fogalmazott meg jelentős aggályokat, akikkel viták voltak, ott ezt a bizottságban meg tudtuk beszélni. Köszönöm mindenkinek a támogatását, és remélem, hogy a törvényt el tudjuk fogadni itt a héten. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés