BEDŐ DÁVID (Momentum): Köszönöm szépen. Bányai képviselő úr, én abszolút nem szántam gúnyosnak a felszólalásom egyik részét sem. Elnézést, ha így csapódott le önben.
Én úgy gondolom, hogy a magyar társadalom és a magyar emberek képesek egy megalapozott döntést hozni, utánajárás és egy egészséges társadalmi párbeszéd után, ezért is szorgalmazom, szorgalmazzuk azt, hogy legyen népszavazás ebben a kérdésben.
És ezzel egyből államtitkár úrhoz fordulnék. Ugye, tudjuk azt, hogy a Nemzeti Választási Bizottság szerintünk, mi azt gondoljuk, hogy alaptalan indokokra hivatkozva elutasította a kérdésünket, viszont a kormánynak lehetősége van bármilyen kérdésben népszavazást kiírni. Ezért azt szeretném megkérdezni öntől, és kérem szépen, hogy majd válaszoljon egy egyértelmű igennel vagy nemmel a zárszavában, hogy a kormány hajlandó‑e kiírni népszavazást az aktív eutanázia ügyében, annak érdekében, hogy a magyar emberek döntsenek ebben az igen fontos kérdésben. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés