DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Röviden szeretnék válaszolni a vitában elhangzottakra. Azért röviden, mert úgy tűnik nekem, hogy a törvényjavaslat céljaival mindenki egyetértett. Nyilván a kritika megfontolandó.

Mindenekelőtt szeretném megköszönni Szabadi István képviselő úrnak, hogy magyarul is használta a preambulum kifejezés magyar megfelelőjét, az előszó kifejezést, és elnézést is kérek, hogy nem kellően hangsúlyoztam, hogy van ennek magyar elnevezése is, bár nyilván a jogi nyelvezetben a preambulum kifejezés egyértelműbb, mint az előszó kifejezés.

Az ellenzéki felszólalásokból azt szűröm le vagy azt tudom önöknek ígérni, hogy az igazságügyi miniszter ‑ mondhatnám, hogy hivatalból ‑ minden olyan javaslatot támogat, ami javítja a jogalkotás minőségét. Tehát ha vannak ilyen javaslataik, különösen a jogalkotási törvényhez , akkor azt örömmel vesszük. Természetesen a jogalkotás itt az Országházban, a törvényalkotás a sajátos országházi szabályok és gyakorlatok alapján alakult ki. Ebben nem minden esetben tud az igazságügyi miniszter változást elérni, de ez a javaslat javíthatja a jogszabályok értelmezését, és úgy érzem, ezért támogatja a Ház minden oldala még akkor is, hogyha esetleg nemmel fognak szavazni.

Én arra kérem önöket, hogy nézzék a javaslat célját, és azt a célt, amit a törvényjavaslat megfogalmazott, támogassák, tehát a jogrendszer egységesítése érdekében, a jogértelmezést segítendően a preambulum nagyobb jelentőségét, kérem, iktassuk törvénybe. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu