ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző urak. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a kinevezett államtitkár asszonyoknak és uraknak sok sikert, eredményes munkát kívánjak, és gratuláljak a kinevezésükhöz! (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Intersteno által júliusban Katowicében megrendezett gyorsírók, gépírók és szövegszerkesztők világbajnokságán az Országgyűlés Hivatalának gyorsírói ismét kiemelkedő eredményt értek el. (Nagy taps.) A lényeg még most következne, ha hagynák, hogy elmondjam: gyorsírásból Vicai Erika ötödik alkalommal lett világbajnok (Nagy taps.); Madarász Mária 4. helyezést ért el (Nagy taps. ‑ Vicai Erika és Madarász Mária felállva köszöni meg a tapsot.); Földi Erika pedig beszédíró gépírás kategóriában 13. helyezést szerzett. (Nagy taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés 2024. évi őszi ülésszakának javasolt munkarendjével kapcsolatban a Házbizottság múlt heti ülésén nem alakult ki konszenzus, ezért az országgyűlési törvény 13. § (6) bekezdése értelmében a munkarendről az Országgyűlés dönt. A javasolt munkarendet képviselőtársaim a honlapon már megismerhették.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a 2024. évi őszi ülésszak javasolt munkarendjét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a munkarendet 110 igen szavazattal, 29 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Tájékoztatom önöket, hogy a kormány benyújtotta az őszi ülésszak törvényalkotási programját, amelyet az érdeklődők az informatikai hálózaton már szintén megismerhettek.

Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendről, az ülés időtartamáról, a felszólalási időkeretekről az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.

Tisztelt Ház! Bejelentem, hogy a Mi Hazánk képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amely a határozati házszabály 15. § (4a) bekezdése alapján elnöki jogkörben visszautasításra került, tekintettel arra, hogy azt nem a határozati házszabály 15. § (4) bekezdésének megfelelően nyújtották be, hiszen a javaslat csak a határozati házszabály 44-46., valamint az 57. alcím szerinti eljárások esetében irányulhat a napirendi javaslat kiegészítésére. A visszautasított javaslat benyújtója kezdeményezte az elnöki döntés hatályon kívül helyezését. Az Országgyűlés erről vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

Bejelentem továbbá, hogy a frakcióvezető kezdeményezte a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. Erre való tekintettel a kézfelemeléses szavazás eleve szavazatszámláló gép alkalmazásával kerül majd sorra.

A Mi Hazánk indítványának megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartja‑e az OE-42/526-1/2024. számú elnöki döntést. Kérem, szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a házelnöki döntést 109 igen szavazattal, 15 nem szavazat ellenében, 5 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja‑e a napirendi javaslatot.

Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm, ez látható többség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában ‑ az elnöki jogkörben előterjesztett indítvány alapján ‑ most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Nemzeti Összetartozás Bizottságát „A Bethlen Gábor Alap 2023. évi tevékenységéről és működéséről” című, B/8582. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 111 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felkérte.

(17.00)

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Igazságügyi Bizottságot „A Nemzeti Választási Bizottság elnökének beszámolója a Nemzeti Választási Bizottság az Európai Parlament tagjainak, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi önkormányzati képviselők közös eljárásban 2024. június 9-én tartott általános választásán végzett tevékenységéről” című, B/9107. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 110 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felkéri.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Igazságügyi Bizottságot „A Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolója az Európai Parlament tagjainak, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2024. június 9. napján közös eljárásban megtartott választásával kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról” című, B/9108. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 109 igen szavazattal, 35 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felkérte.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Honvédelmi és Rendészeti Bizottságot „A 2018-2023. évi főbb természeti csapásokra és az ember okozta katasztrófákra kiterjedő kockázatelemzésekről, a katasztrófák elleni védekezésre történő felkészülés helyzetéről, illetve a védekezésről” című, B/9294. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 110 igen szavazattal, 35 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felkérte.

Tisztelt Országgyűlés! Most 17 óra 3 perc van. Áttérünk az interpellációk tárgyalására. Annak érdekében, hogy az interpellációk feltevései zavartalanul történjenek, kettőperces technikai szünetet tartunk, így van lehetőségük mindazon képviselőknek, akik halaszthatatlan hivatali feladatuk ellátása miatt elhagyják az üléstermet, távozniuk. (Számos képviselő távozik a teremből.)

(Szünet: 17.03-17.05

Elnök: dr. Latorcai János

Jegyzők: dr. Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső)

Forrás: parlament.hu