HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Nem fogadom el. S ha megengedi, államtitkár úr, én is egy politikai megjegyzéssel kezdeném, mint ahogy ön a vizitdíjjal kezdte. E szerint a felmérés szerint az egészségügyi ellátások egyharmadát a magyar állampolgárok kénytelenek a saját zsebükből fedezni. Ez azt jelenti, hogy aki életben akar maradni, annak a járulékfizetés mellett mélyen a zsebébe kell nyúlnia, és ez nem 300 forintot jelent, mint a vizitdíj esetében, hanem súlyos tíz- vagy akár százezreket is.

Visszatérve a témánkra: amit ön elmondott, az egyfajta remény, hiszen nincs semmifajta biztosíték arra, hogy a háziorvosok rendelési ideje úgy lesz, mint amiben ön reménykedik. Én nem látok semmilyen jogszabályi biztosítékot arra, hogy ez úgy lesz, ahogy azt a magyar állampolgárok szeretnék.

Végül pedig azt gondolom, az egy találó dolog, amit az egyik állampolgár mondott el, hogy az önök által szervezett egészségügyi ellátás gagyi. S elmagyarázta nekem, hogy az értelmező szótár szerint a gagyi azt jelenti, hogy olcsó utánzat. Egyetértek vele. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu