DR. LATORCAI CSABA közigazgatási és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Budapest ‑ szerintem konszenzus van ebben a teremben, ritka, kevés olyan dolog, amiben konszenzus van ‑ a világ egyik leggyönyörűbb városa, és komoly vezetést igényelne.
Sajnos, képviselő úr, nem tudom megnyugtatni a kérdésével kapcsolatban. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem tudja Budapestet irányítani. Lehet, hogy nem is tudja, de egészen biztosan nem akarja. Az önkormányzati törvény világosan fogalmaz: egy önkormányzat alakuló ülésén meg kell választani a polgármester, jelen esetben a főpolgármester előterjesztésére az alpolgármestereket, tehát a főpolgármester-helyettest, és el kell fogadni a működés alapvető szabályait tartalmazó szmsz-t is. Ebből semmi nem valósult meg az önkormányzat alakuló ülésén.
Az a helyzet, hogy folytatódik az a fajta hazudozós, terelős tevékenység, ami Karácsony Gergelyre jellemző volt az elmúlt önkormányzati ciklusban, hiszen mindannyian emlékszünk arra, hogy nem mondott igazat számos Budapestet érintő kérdésben, akár a járatritkításról beszélünk, akár a Városháza-ügyben, akár a 3-as metró klimatizálását illetően, de emlékszünk még a körülötte kialakult adománygyűjtő botrányra.
Most is inkább terelt ‑ vagy nevezzük inkább hazudozásnak ‑, ahelyett, hogy egyeztetett volna a Fővárosi Közgyűlésbe jutott pártokkal érdemben annak érdekében, hogy megteremtse, mert az ő személyes felelőssége Budapest kormányzása és annak megteremtése. Ennek sajnos nem tudott, nem akart eleget tenni. Nagyon bízom benne, hogy ez meg fog változni a következő időszakban, hiszen ha nem működik törvényesen a főváros, annak számos következménye van, akár csődbe is vezetheti a főpolgármester a fővárost, amitől isten mentsen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés