ELNÖK: Képviselő asszony!

Tisztelt Ház! Mint hallhattuk, képviselő asszony nem fogadta el a miniszterhelyettesi választ, ezért arról most a következő napirendi pontunkban határozni fogunk. Ezzel az interpellációk végére értünk.

Most határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket, ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyezték‑e a szavazógépben.

(17.50)

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Elfogadott napirendünknek megfelelően most a mai ülésnapon elhangzott interpellációkra adott válaszok elfogadásáról történő határozathozatalokra kerül sor.

Varga Zoltán, a DK képviselője, az I/9524. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 110 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Gurmai Zita képviselő asszony, az MSZP képviselője, az I/9283. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 110 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője, az I/9521. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 111 igen szavazattal, 44 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője, az I/9527. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 111 igen szavazattal, 44 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Szabadi István képviselő úr, a Mi Hazánk képviselője, az I/9490. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 110 igen szavazattal, 31 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Bakos Bernadett, az LMP képviselője, az I/9528. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 111 igen szavazattal, 44 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Földi Judit, a DK képviselője, az I/9525. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 111 igen szavazattal, 44 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A határozathozatalok végére értünk. Most pár perces technikai szünetet tartunk, mert nem működik a képernyőm. (Több képviselő elhagyja az üléstermet.)

(Szünet: 17.53-17.59

Elnök: dr. Latorcai János

Jegyzők: dr. Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső)

Forrás: parlament.hu