ZSIGÓ RÓBERT kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön az írásban benyújtott interpellációban hőbörgéssel, most a szóban elmondottakban kioktatással vádol bennünket. Javaslom, hogy tanulmányozza a pártelnöke felszólalásait, különös figyelemmel az őszi ülésszak első ülésén történtekre (Közbeszólások a DK padsoraiból.), mert az a helyzet, hogy még a Magyar Nyelv Értelmező Szótára sem tudná pontosabban körülírni ennek a szónak a jelentését, mint a pártelnöke viselkedése.
A másik, amit szeretnék önnek mondani, hogy nem is értjük, hogy miért vádol ön bennünket kifizetőhellyel. (Kálmán Olga közbeszól.) Akkor az a kérdésem, hogy mi a véleménye a párttársáról, a korrupcióval vádolt óbudai polgármesterről, aki még a börtönben is a polgármesteri székéhez ragaszkodik. Vagy mi a véleménye a baloldali kifizetőhelyről, mondjuk a zuglói parkolási mutyiról; nem is beszélve a korábbi négyesmetró-ügyről, ahol az Európai Csalás Elleni Hivatal 167 milliárd forint károkozást tárt fel. Képviselő Úr! Tehát a hőbörgésügyben és a korrupciós ügyekben önök, a DK az igazi szakértő.
Amik pedig az ön valótlan állításaival szemben a tények, engedje meg, hogy felsoroljam: a Debreceni Egyetem kizárólagos tulajdonában lévő Oltóanyaggyár Zrt. az alábbi feladatokat végezte el, és végzi napjainkban is: felállította és működteti a tervezéshez, az előkészítéshez, a technológiai folyamatok kialakításához, az influenza elleni oltóanyagok K+F-tevékenységéhez és az adminisztratív munkához szükséges gyógyszeripari humánerőforrás-hátteret.
Első körben megterveztette és a versenyeztetést követően 2022 decemberére kiviteleztette a befogadó épületet szerkezetkész állapotra. Második körben megterveztette az épület üzemviteli és gyártástechnológiai infrastruktúráját. Állítása tehát, miszerint a közpénzek felhasználása mögött nincs munkavégzés, teljesen megalapozatlan.
A beruházás megvalósítása az ország gazdasági-pénzügyi lehetőségeihez igazítottan folyamatban van. Célunk továbbra is a hazai autonóm ellátásbiztonság megteremtése.
Kérem, azt se felejtse el, hogy már elkészült a pilot üzem, középméretű kutatóüzem; elkészült a Gyógyszerésztudományi Kar új épülete. Közös nemzeti érdekünk, hogy a Debreceni Egyetem Ipari Parkjában megvalósuljon az az egyedülálló gyógyszeripari ökoszisztéma, ami a magyar tudáson alapul, oktatáson, kutatás-fejlesztésen keresztül a majdani gyártási folyamatokig magában foglalva az egyetemi Gyógyszerész Kart, egy tablettázó-kapszulázó üzemet, egy kutató-fejlesztő bázist és egy oltóanyaggyárat.
Tisztelettel kérem ezen tények alapján, hogy ne állítson valótlanságokat ebben az ügyben sem! Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés