SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Kedves Államtitkár Úr és Képviselőtársaim! Nem sokáig örülhettek a balatonföldváriak, illetve a Balatont védő civilek, miután szeptemberben a Kúria megsemmisítette a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal határozatát, amiben eredetileg hozzájárult a balatonföldvári vitorláskikötő építéséhez. A legfelsőbb bírói testület kimondta, ami egyébként józan ésszel is elég egyértelmű, hogy egy partszakaszt nem lehet egyszerre strandolásra és kikötésre is kijelölni. A Kúria kimondta továbbá, hogy ezért nem is adható ki rá ilyen jellegű engedély, és új eljárásra kötelezte a kormányhivatalt, amelyben meghatározta, hogy el kell utasítani az alperesi érdekelt, vagyis a Balabo Kft. erre vonatkozó kérelmét.

Gondolhatnánk, hogy végre egyszer győzött a jogállam, a józan ész, a közérdek. De mi történik ehelyett a fideszes kormányhivatalok és a gyevi bírók országában? Még mindig gőzerővel folyik az építkezés, és a helyiek a kerítés mögül nézik elképedve, ahogyan dolgoznak a markolók. Mondanám, hogy ez még itthon is kirívó, de aztán eszembe jut, hogy idén hónapokig engedély nélkül működött az ország egyik legnagyobb ipari üzeme, a gödi Samsung-gyár, úgyhogy sajnos ez nem teljesen példa nélküli, mert azt látjuk, hogy mára az állami hivatalok nálunk a közérdek helyett a magánérdeket védik, hogyha valakinek van egy jachtkikötős érdekeltsége vagy NER-es cége vagy akkugyára, akkor annak van kvázi kormányhivatala is. Aki meg csak strandolni szeretne, ahogyan gyerekkorában, őt pedig még a Kúria döntése sem védi meg.

Ezért tisztelettel kérdezem, hogy hogyan lehetséges, hogy a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal az egyértelmű kúriai ítélet ellenére sem kezdte meg az új eljárás lefolytatását, pedig erre kötelezte őt a Kúria. Hogyan lehetséges, hogy a mai napig érvényben vannak a beruházó engedélyei: környezetvédelmi határozat, vízjogi létesítési engedély, illetve kikötőlétesítési engedély? És hogy tulajdonképpen mikor állítják már le ezt a teljesen nyilvánvalóan jogszerűtlenül épülő beruházást? Köszönöm előre is a választ.

Forrás: parlament.hu