SZTOJKA ATTILA belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt képviselőtársam! A recski ügy kapcsán mindenképpen fontos tisztázni azt, hogy ott egy elég komoly, összetett kérdéskörről beszélhetünk, hiszen önmagában, ha már beavatkozunk, akkor nem célszerű csak adott esetben a lakhatási kérdéskört érinteni, hanem nagyon komoly, egyfajta szociális gondoskodást, szociális munkát is hozzá kell rakni. Éppen ezért a karitatív szervezetek a legjobb választás erre a feladatra és ennek a kérdéskörnek a rendezésére, és pontosan ezért is bízta a kormányzat ezt a feladatkört, annak az összetettségéből adódóan, ezekre a karitatív szervezetekre, illetve az általuk létrehozott nonprofit, lakásgazdálkodással foglalkozó szervezetre is.
Ha összességében lakhatási kérdéskörökről beszélünk, akkor fontos megemlíteni azt is, hogy a nemzeti kormány volt az, amely először európai uniós forrás bevonásával a szegregátumokra vonatkozóan intézkedéseket tett. Az előző programozási időszakban a komplex telepprogram keretében több mint 660 ingatlan került felújításra vagy felépítésre. Ennek részleteiről természetesen nagyon szívesen tájékoztatom. Bár nem közvetlenül a költségvetési vita keretében célszerű ezt megtenni, de természetesen állok rendelkezésére. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés