GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyjából 700 ezer magyar vándorolt ki és hagyta el az országot 2010 óta, az Orbán-kormány újabb országlása óta; ez több mint háromszor annyi, mint ahányan 1956-ban vándoroltak ki.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ennek súlyos következménye, hogy sok magyar nem itt fizet adót, nyugdíjjárulékot, és ami a legdrámaibb: minden hatodik magyar gyermek külföldön születik. Emiatt van orvos- és szakmunkáshiány, vannak, akik diplomával is inkább sofőrnek, szobalánynak, pizzafutárnak állnak az önök szerint haldokló Nyugaton. Félő, hogy közülük sokan már nem is lesznek magyar állampolgárok azok közül a magyar gyerekek közül, akik külföldön születnek, lehet, hogy tán magyarul sem tanulnak majd meg. Széthullnak családok, síró szülők és nagyszülők teszik repülőre a gyereket, az unokát. Családi közös ebédek helyett marad a videótelefon, mint a kapcsolattartás első számú eszköze és lehetősége. Ez elkeserítő, és Magyarország mély válságát jelzi.

Ezek a tendenciák, kiegészülve azzal a rémisztő adattal, hogy a magyar fiatalok négyötöde ‑ négyötöde! ‑ úgy tervezi, hogy nem itthon, Magyarországon akar élni, már szinte nemzethalál, a magyar sorvadás, ez pedig az Orbán-kormány történelmi bűne. Miért maradnának itt? Alacsony a fizetés, a világon a legmagasabb az áfa, nincs elég orvos, az oktatást megszállta a Fidesz, a lakásárak megfizethetetlenek, vagy ha valaki hitelt vesz fel, komoly kockázatot vállal, hogy a brutális kamatokkal együtt azt vissza tudja‑e fizetni. Már Orbán Viktor is elismerte, hogy lakhatási válság van, ennek is köze van bizony a kivándorláshoz.

Kérdezem államtitkár urat, mit kívánnak tenni, hogy a magyar fiatalok ne külföldön keressék a boldogulást, természetesen nem a Türk Tanács országaiban, hanem a haldokló Nyugaton. Mit kívánnak tenni a szociális biztonság, a több fizetés, a „lakást is ki lehet fizetni” projekt érdekében? Egyáltalán hogyan próbálják megakadályozni a további kivándorlást Magyarországról, mert ez így biztosan nem mehet tovább. Várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiból.)

Forrás: parlament.hu