ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 1. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy valamennyi képviselő és szószóló leadta a saját, illetve a hozzátartozói vagyonnyilatkozatát. A vagyonnyilatkozatok a képviselők és a szószólók esetében nyilvánosak és az Országgyűlés honlapján megtekinthetők.

Bejelentem, hogy az Országgyűlés valamennyi tagja és a szószólók gyakorolhatják jogaikat.

Tisztelt Ház! A Jobbik, az MSZP és a Momentum frakciói, valamint a Mi Hazánk és a Párbeszéd frakciói tagjainak azonos létszáma miatt a jegyzők 2022. május 9-én sorsolással döntöttek a felszólalások sorrendjéről. A határozati házszabály 17/B. § (2) és (3) bekezdései előírják, hogy a felszólalások sorrendje az azonos létszámú képviselőcsoportok között rendes ülésszakonként akként változik, hogy az addig utolsóként felszólalásra jogosult képviselőcsoport kap elsőként szót, a másik képviselőcsoport pedig eggyel hátrébb sorolódik.

Tekintettel arra, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciójának létszáma azóta három fővel csökkent, azonos létszámú, tíz-tíz képviselővel jelenleg az MSZP és a Momentum képviselőcsoportja rendelkezik. A két hatfős frakció, a Párbeszéd és a Mi Hazánk képviselőcsoportja között a létszámegyezés továbbra is fennáll. A határozati házszabály rendelkezései szerint a 2025. évi tavaszi ülésszakban a felszólalási sorrendjükben a Momentum képviselőcsoportja megelőzi az MSZP képviselőcsoportját, a Mi Hazánk képviselőcsoportja pedig megelőzi a Párbeszéd képviselőcsoportját.

Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük munkánkat. A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök úr. Megadom a szót.

Forrás: parlament.hu