NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi jogot el kellene törölni. Addig is nagyon helyesen felfüggesztették az én mentelmi jogomat. És most arról kell beszámoljak, hogy a Fővárosi Törvényszék jogerősen 1,1 milliós pénzbüntetést szabott ki rám végül a szivárványos propaganda két esetben történt eltávolítása miatt, bűncselekménynek minősítve tetteimet, melyek az ítélet szerint a társadalomra veszélyesek.

Az eljárás során a rendőrség titkos megfigyelést is elrendelt a telefonomra, pedig azt inkább a korrupt narancsbárók esetén kellene.

Két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett a rendőrség. Éjszakai házkutatást tartottak otthonomban, illetve idős szüleimnél is. DNS-mintát is vettek az ujjlenyomatvétel és a fényképkészítés mellett, mindezt pusztán egy szivárványos zászló 2020-ban történt bevonása miatt. Így próbálja tehát a kormányzat megfélemlíteni a devianciák propagálásával szemben felsorakozott normalitáspárti erőket.

Elmarasztalt a bíróság azért is, mert 2019-ben a Budapesti Művelődési Központban festékszóróval tüntettem el egy csókolózó homoszexuális párt közszemlére tevő plakátot, miután az akkor nyolcéves kislányom megbotránkozva, panaszkodva jött haza néptáncról, hogy apa, képzeld, a folyosón volt egy plakát, amin két lány csókolózott. Hát, persze hogy nem hagytam ezt válasz nélkül. Itt sem az LMBTQP-propaganda kihelyezői ellen indult eljárás, hanem szülőként ellenem. Pedig a kihívóan közösségellenes magatartást épp hogy azok követték el, akik például a szivárványos zászlót kitűzték. És sajnos megtehetik ezután is, mivel a Fidesz leszavazta az LMBTQP-jelkép közintézményekre tételét megtiltó törvényjavaslatomat. Ezért sem hiszem, hogy tényleg betiltaná a deviánsok vonaglását a homoszexuális propagandafelvonulást támogató Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt mögé beálló Fidesz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) De azért félsiker az alaptörvény-módosítás is. Karácsony Gergely bánatában a szivárványos zászlaját félárbócra eresztheti. Köszönöm figyelmüket. Hazámat szolgálom! (Taps a Mi Hazánk soraiból. ‑ Dr. Vadai Ágnes: Oh… ‑ Arató Gergely közbeszól. ‑ Dr. Vadai Ágnes: A szádra ne merd venni a Magyar Honvédség katonáit!)

Forrás: parlament.hu