DR. CZEPEK GÁBOR energiaügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Ön többször citálta már ezt az ügyet a Ház elé. Három állítást engedjen meg! Az első: kérem, ne keltsen olyan látszatot, mintha a magyar kormánynak a zöldügyek nem lennének fontosak; a zöldideológia, amit önök képviselnek, az kevésbé, de a zöldügyek igenis. Ennek egy példája az, hogy most társadalmi egyeztetés előtt van egy jogszabályszöveg, amely a környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási bírságokat a jogsértő elkövetőkkel szemben radikálisan megemeli. Reméljük, hogy ezzel egy újabb lépést sikerül tenni a környezetvédelem és a hulladékkeletkezés visszaszorítása érdekében.

A másik állítás az, hogy a környezetvédelmi szabályokat mindenkinek be kell tartani. Így vannak ezzel a hatóságok is, a kormányhivatalok és a szakhatóságok is. Engedje meg, hogy idézzek az illetékes vízvédelmi és vízgazdálkodási hatóság állásfoglalásából. A tervezett tevékenységből származóan a vonatkozó jogszabályok betartása mellett és a dokumentációban foglaltak alapján nem várható a felszíni és felszín alatti vizek szennyeződése az érintett bányaterületen (Csárdi Antal: Az adatok nem ezt támasztják alá!), sem a fekü, sem a külfejtések határa felől oldalirányú vízszivárgásra számítani nem kell.

Végül pedig az ön földtani közegre vonatkozó megállapítása kapcsán: ennek a viszonyítási alapja egyszerűen nem releváns, mivel jelen ügyben egy műszaki védelemmel ellátott területen egy biológiai úton előállított fedőanyagról van szó, amelyre egyedi kihelyezési határkoncentráció került megállapításra a helyi adottságok figyelembevételével.

Végezetül, tisztelt képviselő úr, ami a betekintési jogot illeti: a jogszabályok ezt Magyarországon szerencsére körültekintően rendezik. Az országgyűlési képviselőknek egyedi államigazgatási ügyekbe és bírósági ügyekbe betekintési joguk nincs, ahhoz parlamenti többséget kell létrehozni, hogy ezen változtasson a képviselő úr. Még egyszer mondom, a jogszabályok ezt ma szerencsére nem így rendezik, és önök sem állhatnának messzebb a parlamenti többségtől, ha jól figyelem a folyamatokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu