SEBŐK ÉVA (Momentum): Köszönöm szépen. Akkor én emlékeztetném, hogy miről szólt a határozati javaslat, hogy ilyen marhaságok ne maradjanak a jegyzőkönyvben korrekció nélkül.
Arról szólt, hogy az Országgyűlés azt kéri önöktől, hogy fésüljék át a teljes jogrendszert ‑ nyilván a vonatkozó részeit, illetőleg a belső működéseket, belső szabályzókat ‑, hogy van‑e olyan, amit módosítani kell annak érdekében, hogy a láthatás a gyermek érdekeit szolgálja első, második és harmadik szinten is. Kérdezem akkor, hogy az elmúlt 15 év brutális családirtásai, mészárlásai, nő- és gyermekgyilkosságai után hányszor fésülték át a jogrendszert. A győri eset után történt‑e olyan korrekció a jogrendszerben, hogy ha apucit leültették azért, mert megpróbálta kalapáccsal agyonverni a gyermekeinek az édesanyját, akkor nincsen más döntési lehetősége a bíróságnak, mint maximum a felügyelet melletti láthatás? Mert nem történt semmilyen jogszabályi korrekció.
Én a magam részéről emlékeim szerint tavaly március 5‑e óta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) bűntársnak tekintem önöket a gyilkosságokban. (Tordai Bence tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés