DR. VEJKEY IMRE, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2025. március 17-én tartott ülésén megtárgyalta a „Fegyverezzük újra fel Európát” (ReArm Europe) új uniós finanszírozási eszköz hitelfelvételi eleméről szóló P/11207. számú politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslatát.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat célja, hogy felszólítsa a kormányt, hogy az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben Magyarország érdekeit minden jogszerű eszközzel képviselje az abban szereplő megállapítások szerint.

A Törvényalkotási Bizottság ma este megtárgyalta ezt a javaslatot, és az erről szóló összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a házszabály 49. §-a alapján 29 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottak ismeretében úgy gondolom, hogy a politikai nyilatkozat célja támogatandó, ezért javaslom annak elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu