DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A debreceni repülőtér korábbi teljesítményével kapcsolatos mondataival egyetértek. Azt azonban megjegyzem, hogy a repülőtér valódi versenytársak nélkül működött. A debreceni repülőtér a Covid előtti időszakban egyébként valóban kiemelkedőt produkált: emlékezetem szerint elérte a 600 ezer fős utasszámot.
A repülőtér jelenlegi forgalmát illetően vitatkozom önnel, de a két perc nem ad lehetőséget itt adategyeztetésre. A repülőtér egyértelműen a személyforgalom kiszolgálását részesíti előnyben. Folyamatos egyeztetések folynak légitársaságokkal új járatok indításáról, egyre több desztinációban. Utóbbit bizonyítandó ezek közül több is bejelentésre került az elmúlt időszakban. A debreceni repülőtér az ország keleti régiójának légi forgalmi kapuja, így a teherszállítás mint kiegészítő tevékenység nem elhanyagolható. A repülőtérben jelentős piaci potenciál rejtőzik, melynek felszínre hozása elkötelezett célunk.
(12.50)
A kormány a légi közlekedést kiemelt gazdaságstratégiai célként kezeli. Ahogy a Budapest Airporton végbemenő történelmi léptékű tranzakció eredményeként is látható, minden korábbi várakozásokat meghaladó sikert ért el a repülőtér; mind a 2024-es, mind a 2025. január és február turisztikai és gazdasági szempontból rekordnak számít. Tehát az állami tulajdon nem ördögtől való a repülőtereknél.
Csak emlékeztetni szeretném, mert talán akkor ön még itt nem volt képviselőtársunk, hogy annak idején a baloldal árusította ki a ferihegyi repülőteret, ennek következtében elmaradtak a szükséges fejlesztések is. A kormány döntött 2024. június 6-án, a magyar állam pénzügyi befektetőként többségi tulajdonrészt szerzett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérben. (Közbeszólások a DK soraiból: A debrecenit kérdeztük! ‑ Az elnök csenget.) Egyébként a repülőterek tulajdonlását mindig szuverenitási problémának tekintettük, és fogjuk tekinteni a jövőben is. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés