ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Jó napot kívánok! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 8. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre.
Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! Szomorú kötelességemnek kell eleget tennem azzal, hogy bejelentem, hogy az elmúlt időszakban két volt képviselőtársunk hunyt el. Mester László, az MSZP egyik alapító tagja a 2002. évi országgyűlési választásokon az MSZP jelöltjeként Budapest 27. számú választókerületében szerzett mandátumot, és két cikluson keresztül képviselte választóit. Megbízatása során az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság tagja volt.
Országos tisztsége mellett a helyi közéletben is szerepet vállalt. A rendszerváltozás után megalakult első képviselő-testületben Budapest XVIII. kerületében önkormányzati képviselő volt, majd 1994-től 16 éven keresztül volt a kerület polgármestere.
Munkáját 2021-ben „Pestszentlőrinc-Pestszentimre díszpolgára” kitüntetéssel ismerték el. Életének 79. évében hunyt el.
Wachsler Tamás volt képviselőtársunk a rendszerváltozás utáni első szabad országgyűlési választásokon a Fidesz jelöltjeként Borsod-Abaúj-Zemplén megye területi listájáról szerzett mandátumot, majd az Országgyűlés alakuló ülésének korjegyzője volt. A két cikluson keresztül tartó képviselői megbízatása során a Honvédelmi Bizottság alelnöke és a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke volt. 1998-tól 2000-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkáraként dolgozott, majd a Budapest Aréna projektigazgatója lett.
2006-ban visszavonult a politikától, és építészmérnökként tevékenykedett. 2012-től előbb az Országgyűlés Hivatalának munkatársaként, majd 2017-től a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként irányította a Kossuth Lajos tér, majd az Országház, illetve környezete építészeti megújítását.
Ez év március 15-én életútja elismeréseként a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült. Wachsler Tamást az Országgyűlés Hivatala saját halottjának tekinti. Életének 60. évében hunyt el.
Kérem önöket, hogy képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A jelenlévők egyperces néma felállással tisztelegnek az elhunytak emléke előtt.) Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Jámbor András Imre, a Párbeszéd képviselője. Megadom a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés