WITZMANN MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Válaszát természetesen elfogadom, hiszen a fiatalok sikere, azt gondolom, a nemzet sikere, és talán ennek a gondolatiságnak a jegyében fogant meg a magyar gazdaságpolitikának az az új intézkedése, az az újonnan bevezetett kedvező, kamattámogatott, szabad felhasználású hitelkonstrukciója, amelyet munkáshitelnek nevezünk. Én is azt szeretném megragadni, hogy nem pusztán egy gazdasági segítségről, hanem a gyermekvállalásban és a családtámogatásban nyújtott segítségről is szó van akkor, amikor a munkáshitelt említjük. Erről részletesen beszélt az előbb államtitkár úr.
Illetőleg még egy dologgal foglalkoznék a munkáshitel kapcsán: a magyar szakképzés sikerével, hiszen Magyarország a szakképzésben nagyhatalommá nőtte ki magát az elmúlt években. Ezt mutatják az olyan jó helyezések is, mint az európai megmérettetésben szerzett második hely, vagy a világviszonylatban 70 országból megszerzett tizedik hely. Azt hiszem, a munkáshitel a szakképzés fejlesztésének egy újabb fontos eleme lehet Magyarországon. Köszönöm még egyszer, a válaszát elfogadom. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés