DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Engedje meg, hogy először eljárási kérdésekkel foglalkozzam. Az ön által emlegetett albizottság nem dönt, hanem ajánlásokat fogalmaz meg a Gazdasági Bizottság részére, és az ön által említett, valóban megtörtént, ha jól emlékszem, 3:1-es döntés arra irányult, hogy ezt a kérdést a Gazdasági Bizottság tűzze napirendjére és vizsgálja meg. Ebben volt egyetértés, és én azt gondolom, hogy ennek a Gazdasági Bizottság eleget is fog tenni.
Ami a készpénzellátást és ennek a díját illeti: ön előtt is ismert, hogy a kormány a közelmúltban célul tűzte ki, hogy Magyarországnak lehetőleg minden településén legyen készpénzhez való hozzájutást biztosító ATM-készülék felszerelve. Ez jelenleg mintegy 2 ezer települést érint, ami indokolttá teszi, hogy erre vonatkozóan megfelelő ütemtervet dolgozzon ki a kormány. Az ehhez szükséges felhatalmazást a miniszterem, a gazdasági miniszter megkapta, ennek ütemezését, időbeliségét miniszteri rendelet fogja megállapítani.
Nekem személyes meggyőződésem is, hogy előbb a készpénzhez jutásnak a technikai feltételeit, magyarán: az ATM-ek felszerelését kell megoldani, és utána időszerű tárgyalni a bankoknak az egyébként most jelentősen mérsékelt díjairól ‑ hiszen a kormány kezdeményezésére létrejött a Magyar Nemzeti Bank közreműködésével is a Bankszövetséggel egy megállapodás, amely lényeges módon javította a bankok szolgáltatási költségeit, és a 2025. január 1-jei állapotra visszamenőleg befagyasztotta ezeknek a költségeit ‑, tehát az ATM-ek felszerelése után lehet az ön kérdésére visszatérni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés